2010. szeptember 25., szombat

A mai divat

Tegnap fogtam magam, és elindultam körbejárni a Plázában található üzleteket, és próbáltam felmérni a terepet.
Először a Kenvelo-ba tértem be, ahol nagy meglepetés fogadott. Igazából semmilyen jó cuccot sem találtam egy rózsaszín pólón és egy szürke melegítőgatyán kívül. Persze nem vettem semmit, de megállapítottam, hogy ez semmi... Nem jött be.
A második hely a Jeans Club volt. Nemtudom mennyire lehet ezt a márkát igazi, tényleges márkának hívni, de én inkább turkálónak nevezném, csak használt ruhák nélkül. Ruhahegyekkel találtam magam szemben szó szerint, és 3 db kevésbé dizájnos gumicsizmával. Egyik sem jött be. Semmi jó cuccot sem láttam.
A harmadik hely az Orsay volt. Ebben a napban az első hely, ahol valami jót is láttam. Beléptem, és láttam hogy az üzletet egy valami jellemzi: az ősz színei. Barna, zöld, lila, szürke, és hasonló színben pompázó ruhákat láttam. A legtöbb kötött anyagból volt. Nagyon tetszett a látvány, és örültem hogy végre egy üzlet, amit örömmel járhatok végig. Két képet készítettem az ősz legjellemzőbb pulcsifazonáról.

Mindkettő Osray-os pulcsi, és mindkettőnél az figyelhető meg, hogy mell alatt valamiféle összehúzott stílus kezdődik. Ez manapság nagyon divatos. Ez kiemeli a dekoltázst, és főleg vékonyabbaknak ajánlott. Nekem speciel a szürke kicsit jobban bejön. A lila sokkal jobban nézett ki élőben, mint ezen a fotón. Tehát a mell alatt összehúzott fazon nagyon szupi idén!
A negyedik bolt a Tally Weijl volt, ahol nem ért meglepetés. A szokásos vidám színek. Pink, és további neon árnyalatok. Egy pulcsi nyerte el a tetszésemet, de végül nem vettem meg. Pink volt, kapucnis, és elől V alakban kivágott. Ezen kívül semmi extra.
Az ötödik üzlet a C&A volt, ami szerintem az arany középút a Jeans Club és a Devergo között. Voltak nagyon divatos, és tetszetős dolgok, és itt főként piros és fekete színekkel találkoztam. Olyan ruhadarab, amit érdemes lenne kiemelni nem volt.
A hatodik, egyben utolsó helyszín a Woodo volt, ahol többségben Devergo cuccokat lehet kapni. Ez a bolt szuper, csak egy a baj: az árak! Itt szinte minden elnyerte a tetszésemet, az áruk kevésbé. Egy hosszúujjú, és csíkos sál kombináció tetszett a legjobban mindössze 7990 Ft-ért. Az sem semmi!
Így leszűrve minden üzletben láttam nyári csizma nevezetű cipőket. Főleg a Tally Weijl-ben láttam a földre ledobva rendezetlenül pár cipőt. Egyik sem volt valami igazán jó.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése